Az MSZP szerint a honvédség nevében kampányolt Simicskó
Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára egy lakossági fórumon azt mondta: "a Magyar Honvédség Rozgonyi Attila mellett áll."
Simicskó István honvédelmi államtitkár csütörtökön azt mondta Tiszavasváriban, egy lakossági fórumon, hogy "a Magyar Honvédség Rozgonyi Attila mellett áll", így bíztatva az embereket, hogy a független képviselőt támogassák szavazataikkal.
Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy egy hivatalos állami szervezet magas rangú tisztviselője ezt mondja. "Ez ugyanis azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP kormány immár nyíltan visszaél a rá ruházott hatalommal" - írta.
Az MSZP-s országgyűlési képviselő közleményében felszólította Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul vizsgálja ki mi áll a háttérben és követelte, hogy fejezzék be a honvédség tavasz óta tartó átpolitizálását.
Simicskó István csütörtök este Tiszavasváriban a honvédséggel kapcsolatban a többi közt azt mondta: az önkéntes-tartalékos rendszer bevezetését és a katonai életpálya-modell megtervezése a legfontosabb feladat.