2010. szeptember. 24. 08:01 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 24. 08:02 Itthon

Népszava: volt rendőrök állnak először bíróság elé az UD Zrt. ügyében

Hivatali visszaélés és magánokirat-hamisítás miatt kell bíróság elé állnia két volt rendőrnek, akik az UD Zrt.-ügy első olyan gyanúsítottjai, akik ellen már vádat emeltek - írja pénteki számában a Népszava.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyükben a nyomozást a nyáron lezárta, augusztusban befejeződött a mintegy 1200 oldalnyi nyomozati irat ismertetése, az ügyészség pedig augusztus 27-én nyújtotta be a vádiratot a Fővárosi Bírósághoz – erősítette meg a lapnak Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A Népszava azt írja, hogy a XXII. kerületi rendőrkapitányságon dolgozó és a gyöngyösi kapitányságon szolgáló rendőrök a vádirat szerint hivatali hatalmukkal visszaélve jogosulatlanul kérték ki, majd adták át ismeretlen(ek)nek több személy híváslistáját.

A rendőrök a telefonszolgáltatókhoz írt hivatalos levélben létező nyomozásokra hivatkoztak ugyan, ám a kikért adatok olyan személyekhez tartoztak, akiknek az adott büntetőügyekhez nem volt közük. A Népszava úgy tudja, hogy a két "lekért" mobilszám egyike Meggyes Tamás esztergomi fideszes polgármester korábbi kampányfőnökéé, Horváth Mihályé, a másik a város fideszes alpolgármesteréé, Németh Józsefé. A híváslistákat 2008. szeptember 10-én, az UD Zrt. budapesti székházában tartott házkutatáskor a nyomozók megtaláltak, ám arra vonatkozó bizonyítékra nem bukkantak, hogy kikhez kerülhettek a híváslisták.

Hirdetés
Címkék