Kilépett és bocsánatot kért az MSZP debreceni exelnöke
Kilépett az MSZP-ből Kurucsó Péter, a párt korábbi debreceni elnöke és egyúttal bocsánatot kért választóiktól azért, amiért "magukra hagyták, nem képviselték megfelelően őket és cserbenhagyták a debreceni baloldalt".
Az önkormányzati képviselő csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a szocialista jelölteknek a most folyó kampányban "nem lehagyni kellene gyáván az MSZP jelét, hanem bátran a nép elé állni és bocsánatot kérni!"
Kurucsó Péter döntését azzal indokolta, hogy ők, mint "fiatal reformerek" kevesen voltak, hogy jó irányba vigyék a párton belüli rossz folyamatokat mind országos, mind helyi szinten. Hozzátette: a jövőben nem kíván más pártban vagy szervezetben politizálni.