2010. szeptember. 11. 13:32 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 11. 16:50 Itthon

Göncz: felmerült, alkalmas-e Magyarország az EU-elnökség betöltésére

Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő szerint informális beszélgetéseken Brüsszelben már felmerült, hogy Orbán Viktor és Magyarország ezzel a kormánnyal alkalmas-e az Európai Unió soros elnöki tisztének betöltésére.

A volt külügyminiszter a Fapados Alapítvány által szombaton rendezett "100 nap – Becsapott Magyarország" című budapesti konferencián elmondta: az érvek között szerepelt, hogy nem megfelelő Magyarország szomszédságpolitikája, és nem szerencsés az sem, hogy ilyen konfliktusos a viszonya az uniós intézményekkel. A kérdések között felvetődött, miként tud elnökséget adni az a kormány, amely nem hajlandó sajátjának tekinteni azokat az alapvető közös gazdaságpolitikai megfontolásokat, amelyeket aztán neki kellene legfőképpen képviselnie - tette hozzá. Göncz Kinga úgy látja: mindezekhez hozzáadódik, hogy a kormány leváltotta Iván Gábort, aki eddig koordinálta az elnökségi felkészülést és egyeztetett a két másik országgal. (Az EU-elnökségét a jövő év kezdetétől három ország, Spanyolország, Belgium és Magyarország egymást váltva, de egymással szoros együttműködésben tölti be.)

Véleménye szerint Magyarországgal szemben kialakult egyfajta bizalmatlanság gazdaságpolitikai szempontból és az a külső megítélése, hogy a kormány nyitott a szélsőjobboldal felé, korlátozza a demokratikus intézményeket, illetve Európa számára érthetetlen, múltba forduló lépéseket tesz, amelyek veszélyeztetik a térség stabilitását. Kiemelte: Brüsszelben "a levegőben lóg", hogy azok az országok, amelyek nem tartják a hiánycélt, komoly szankciókra számíthatnak, akár a szavazati jogukat is megvonhatják, vagy leállíthatják a strukturális alapok kifizetését.

Göncz Kinga kitért arra: az unióban központi kérdés a jegybanki függetlenség, s ha az Orbán-kormány nem lép vissza Simor András fizetésének csökkentése ügyében, akkor kötelezettségszegési eljárás indulhat az ország ellen. Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter a konferencián "narancsszínbe öltözött bolsevik világnak" nevezte a Fidesz kormányzását. Ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz saját képére formálja az országot, egy olyan "zárt, szektaszerű országgá", amely az erős személyi kultuszon alapuló bolsevik pártoknak volt a sajátossága. Úgy értékelte: kormányzati szintre emelték a cinizmust, ahol nem követelmény a hozzáértés, a függetlenség és az emberi tartás, de a sírig tartó hűség a vezérhez igen. Hangsúlyozta: sokan dolgoznak a rendszer kiépítésén, bennük, a "fülkeforradalmárban és a pálinka-szabadságharcosban" közös a "szolgalelkű bárgyúság". A nemzeti együttműködési nyilatkozat kifüggesztését bohóctréfának, Szűrös Mátyást, Pozsgay Imrét és Boross Pétert "udvari bölcseknek", Szijjártó Pétert és Kósa Lajost pedig "udvari bolondnak" nevezte.

A szocialista politikus azt mondta: nem forradalom, hanem egy agresszív, támadó háború van az országban az alkotmányosság, a demokrácia és a sokszínűség ellen, valamint büntetőexpedíció a kevésbé tehetősekkel és a rászorulókkal szemben. A politikus úgy látja: az ország visszafordult a múltba, kifordult Európából és ez hosszú ideig így marad, ha a baloldal nem politizál és nem cselekszik. Molnár Csaba véleménye szerint Orbán Viktor hatalmát nem forradalom fogja megdönteni, hanem az emberek józan megértése.

Vitányi Iván, az MSZP szociáldemokrata platformjának vezetője a konferencián úgy vélekedett: az új kormány forradalmat hirdetett, de "hungaroputyinista uralmat" épít. Mint mondta, Magyarország történelmében most először van lehetőség arra, hogy a társadalom saját erejéből küzdje le a jobboldali abszolutizmust. Bauer Tamás közgazdász, volt szabad demokrata országgyűlési képviselő a konferencián arról beszélt, aggódni kell, mert valóban az a Fidesz gazdaságpolitikája, amit az elmúlt hetekben látni lehetett. Álláspontja szerint a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormánypárt gazdaságpolitikája irreális, megvalósíthatatlan. Hangsúlyozta: olyan kormányzásra van szükség, amely a protekcionizmus helyett az integrációra, a belföldi keresletélénkítés helyett az exportpolitikára helyezi a hangsúlyt. A közgazdász úgy látja: a Fideszre biztosan nem lehet ráruházni az ország sorsáért viselt felelősséget, de nincs egyetlen olyan politikai erő sem, amelyre nyugodt szívvel rábízná. Szerinte ezt még létre kell hozni.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.