2010. augusztus. 30. 10:32 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 30. 10:29 Itthon

Üvegpoharak között találtak határsértőket Gyulánál

Hét iraki és két török állampolgárt találtak üvegpoharak között megbújva, egy teherautóban a határrendészek vasárnap késő este Gyulánál - közölte a rendőrség hétfőn.

A Litvániába tartó, bolgár sofőr által vezetett kamion vasárnap este 11 óra előtt néhány perccel jelentkezett belépésre, ám a magyar és román határrendészeknek a közös ellenőrzés során feltűnt, hogy az üvegpoharakat hűtőkonténerben szállítják, ezért ellenőrzés alá vonták a járművet. A rakomány átvizsgálása során hét iraki, közöttük két nőt, valamint két török állampolgárt találtak - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Miután még nem lépték át a Magyar Köztársaság határait, a hatályos jogszabályok alapján ellenük a román szervek folytatják le az eljárást - tette hozzá Vargáné Szombati Andrea.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.