2010. augusztus. 18. 16:12 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 18. 16:42 Itthon

Schmuck Andor cáfolja, hogy visszalépne

Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) főpolgármester-jelöltje nem lép vissza senki javára. A politikus szerdán az MTI-nek adott nyilatkozatában cáfolta az erről szóló alaptalan híreszteléseket.

Schmuck Andor elmondta, olyan visszajelzéseket kaptak, hogy más pártok ajánlószelvény-gyűjtő aktivistái arra hivatkozva kérik el nyugdíjas szimpatizánsaiktól a cédulákat, hogy ő "úgyis visszalép" majd. Utalt arra is, hogy már a médiában is megjelent a visszalépéséről szóló sejtetés. A főpolgármester-jelölt szerint "láthatóan szervezett formában működik a suttogó propaganda", ezért hangsúlyozza, nem lép vissza az indulástól. A szociáldemokrata politikus közölte, már a hét elején megkezdték az ajánlószelvények gyűjtését. 

A politikus kampányirodája által az MTI-nek küldött közleményben az áll, hogy Schmuck Andor előző nap délután Bús Balázs óbudai, szerda délelőtt pedig Szabados Ákos pesterzsébeti polgármesterrel találkozott.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.