2010. július. 18. 10:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 18. 10:18 Itthon

Ötmilliárdos hitelt vehet fel a BKV

Ha kormánydöntés születik, akkor állami garanciával ötmilliárd forint hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A három- és a kétmilliárd forint középlejáratú hitelkeret célja a vállalat finanszírozása. A rendelkezésre állási idő három hónap, a referencia kamat a háromhavi BUBOR, a kamatfelár pedig a futamidő alatt nem változhat.

Az MTI korábbi tájékoztatása szerint a BKV a kormány és a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat megállapodása tartalmazza azt, hogy az ez évi 17,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás mellett hitelt biztosítanak a BKV számára az októberben lejáró ötmilliárdos hitel refinanszírozására.

Hirdetés
Címkék
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.