2010. július. 16. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 16. 12:39 Itthon

Hegyi Zoltán a szocialisták győri polgármesterjelöltje

Hegyi Zoltán önkormányzati képviselő indul a Magyar Szocialista Párt színeiben a győri polgármesteri székért az októberi önkormányzati választáson – közölte a helyi pártszervezet.

Neupor Zsolt városi MSZP-elnök az eseményen megjegyezte: nem tartja sem elegánsnak, sem szerencsésnek, hogy négy hónappal a választás előtt módosítják a szabályokat. Mint mondta, Győr mindig akkor volt sikeres, amikor a vélemények sokszínűsége megjelent a közgyűlésben, a választási szabályok mostani módosítása azonban szerinte nem ebbe az irányba mutat. A testületek létszámának csökkentését ugyanakkor helyes iránynak tartja − közölte Neupor Zsolt.
 
A győri MSZP július végén nevezi meg jelöltjeiket és hozzák nyilvánosságra választási programjukat, amelyet aztán társadalmi vitára bocsátanak.

Az 55 éves Hegyi Zoltán mérnök-közgazdász, aki 1994 óta tagja a városi közgyűlés szocialista képviselőcsoportjának; jelenleg a Győr és Környéke Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke. Az eseményen arról beszélt, hogy ő is, pártja is azt szeretné, hogy „a választás Győrről szóljon”. Mint mondta, programjuknak lesznek új javaslatai, de nem fogják eltagadni az elmúlt négy év eredményeit sem, ugyanakkor javasolni fogják több olyan program megvalósítását, amelyek a 2006-os önkormányzati választások után kerültek le a napirendről.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.