2010. július. 08. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 08. 11:41 Itthon

Újabb alkotmánymódosító javaslaton vitázhat a Ház

A jövő héten képnapos ülést tart az Országgyűlés, amely megkezdi egy újabb alkotmánymódosítási javaslat vitáját, és dönthet a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatról. A parlament július 19-én választja meg az új házelnököt, a két új alkotmánybírót és a tervek szerint dönt a közmédiumok szerkezeti átalakítását szolgáló törvényjavaslatról.

Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a házbizottság csütörtöki ülése után bejelentette: újabb alkotmánymódosítást kezdeményező indítvány kerül a héten a parlament elé, amely az önkormányzati tisztségviselőkre és polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat kiterjesztené a képviselő- és polgármesterjelöltekre is.

Mindkét ülésnapon szükség lesz a határozatképességre. Hétfőn döntenek a képviselők egyebek között a gazdasági és pénzügyi, valamint a közbiztonsági törvényjavaslathoz, a nemzeti földalapról szóló indítványhoz és a közbeszerzésekről szóló előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokról. A tervek szerint hétfőn kezdődik meg a vitája a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását szorgalmazó törvényjavaslatnak, amelyről − ha nem érkezeik hozzá módosító javaslat − kedden már döntene is a Ház.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?