Több a magyarigazolvány, mint a magyar Kárpátalján
Szerdától csak a beregszászi és az ungvári magyar konzulátusok adhatnak ki magyarigazolványokat Kárpátalján a magyar miniszterelnök-helyettes utasítására.
Semjén Zsolt ezt csütörtökön mondta, miután probléma merült fel a magyarigazolványok kiadása körül. Közölte: vizsgálatot is elrendelt amiatt, hogy több magyarigazolványt adtak ki, mint ahányan magyarnak vallják magukat Kárpátalján. A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy eddig a kárpátaljai magyar szervezetek is kiállíthattak magyarigazolványt.
Semjén Zsolt azt mondta, nem tart attól, hogy a kettős állampolgárság miatt hirtelen megugrana majd a magyar gyökereiket felfedezők, és a szabad európai uniós mozgást biztosító magyar útlevél iránt érdeklődő ukránok száma. Hozzátette: a magyar útlevelet csak a magyar hatóságok adhatják majd ki, és az eljárás során az illetékes szervek nagy gonddal fognak eljárni.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön azt mondta, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UMDSZ) terheli a politikai felelősség, amiért Kárpátalján jogosulatlanok is kaptak magyarigazolványokat. "Ezeket az igazolványokat az UMDSZ által fenntartott irodahálózat osztotta szét. Egyértelmű a politikai felelősség kérdése" − mondta Németh Zsolt a Népszabadságban és a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent hírről.
Németh Zsolt június 30-án Ungváron folytatott megbeszélést Olekszandr Ledidával, Kárpátalja megye kormányzójával és Kovács Miklóssal a Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével, valamint más közéleti személyiségekkel. Ekkor "megdöbbenve tapasztalta", hogy 165 ezer körüli magyarigazolványt adtak már ki Kárpátalján. Ez a szám mintegy 50 ezerrel több, mint az igazolvány kiváltására jogosult 14 évnél idősebb kárpátaljai magyarok száma, akik nagyjából 100-120 ezren lehetnek, és az okmány révén például könnyített módon juthatnak hozzá az európai uniós országok vízumaihoz.