Az M7-es felbontásával fenyegetőznek a ki nem fizetett alvállalkozók
Az április végi útbontások után kedden újabb alvállalkozók kezdtek figyelemfelkeltő akcióba az M7-es zalakomári szakaszánál, mert nem kapták meg több mint 43 millió forintos követelésüket.
Andalics Ferenc, a követeléskezelő Scorpio 2001 Bt. üzletvezetője azt mondta: hét fuvarozó vár január óta arra, hogy az autópálya körüli feltáró utak építésénél végzet munkájáért megkapja a pénzét. Gépeikkel, szállítójárműveikkel egy magántulajdonú homokbányánál gyülekeztek kedden reggel. Képviselőjük szerint, ha ezen a héten nem tudnak megegyezni a megrendelői láncolat felettük álló cégeivel, akár a törvénysértést is vállalva nekilátnak az utak bontásának.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.