2010. július. 05. 15:12 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 05. 14:41 Itthon

Ismét elhalasztják a médiastruktúráról szóló javaslatot

Hétfőn várhatóan mégsem dönt a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslatról az Országgyűlés, a javaslat zárószavazása ismét lekerül a napirendről.

A Fidesz és az MSZP is azt kezdeményezte, hogy hétfőn a parlament ne tartsa meg a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat zárószavazását. Az előterjesztés végszavazását már múlt hétfőn is elhalasztották.

Cser-Palkovics András, a törvényjavaslat egyik fideszes előterjesztője az MTI-nek a halasztás indokaként annyit mondott, hogy elemzik a törvényhez érkezett szakmai javaslatokat. Leszögezte: az Országgyűlés július 19-ig mindenképpen dönt a javaslatról, ahogy az öt elemből álló csomag még függőben lévő két előterjesztéséről is.

Az Országgyűlés múlt hétfőn elfogadta csomag részét képező alkotmánymódosítást; a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvényekről szóló javaslat mellett július 19-i meg akarják tartani a két - a Közszolgálati Közalapítvány felállításáról, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság felállításáról szóló -, határozati javaslat zárószavazását is. Az ötödik, "médiaalkotmánynak" nevezet törvényjavaslat vitája ősszel folytatódik.

A médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat szerint megszűnne a jelenlegi formájában a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), összevonásukkal létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely autonóm államigazgatási szerv, elnökét a miniszterelnök nevezi ki 9 évre.

A jogszabály rögzíti azt is, hogy az Országgyűlés határozatban a Magyar Rádió Közalapítványból, a Magyar Televízió Közalapítványból és a Hungária Televízió Közalapítványból létrehozza a Közszolgálati Közalapítványt.

Azt is kimondja, hogy a három közmédium és az MTI a jövőben zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság lesz; a négy önálló részvénytársaság - az MR Zrt., az MTV Zrt., a Duna TV Zrt. és az MTI Zrt. - mindegyike a Közszolgálati Közalapítvány tulajdonában levő egyszemélyes részvénytársaságként működik. Az MTI úgy tudja, a Fidesz szándéka továbbra is az, hogy e törvény alapján a miniszterelnök még a nyáron kinevezze a NMHH elnökét, és ősztől már új vezetése legyen a közszolgálati médiumoknak.

 

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.