2010. július. 05. 22:34 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 05. 22:31 Itthon

Elzárással büntetnék a szabálysértőket

Elzárással büntetné a kormány a bizonyos szabálysértésen tetten ért elkövetőket és lehetőség nyílhat ilyen esetekben a gyorsított eljárás lefolytatására is.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára hétfőn, a törvényjavaslat általános vitájának expozéjában kifejtette: a szabálysértések felderítése jelenleg a jegyző feladatköre, a módosítással azonban ez visszakerülne a rendőrséghez. Amennyiben gyorsított eljárásra kerül sor, úgy a szabálysértőt őrizetbe is vehetik. A javaslat szerint a magánlaksértést, feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt, illetve a 20 ezer forintot meg nem haladó lopást, sikkasztást, jogtalan elsajátítást, hűtlen kezelést is elzárással, vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetnék.

Az államtitkár szerint az ózdi "nemzeti konzultáción" megfogalmazódott, hogy a fa-, áram- és bolti lopások már "ipari" mértékeket öltenek, az emberek nem érzik biztonságban magukat. Ezt már rendőri vezetők is jelezték - tette hozzá. Ezek a problémák azonban az ország más pontján is megfogalmazódtak, ezért lett kiemelt feladat a közbiztonság helyreállítása. Kontrát Károly elmondta azt is, "önvédelmi reflexek jöttek létre az országban", s olyan szervezeteket hoztak létre, amelyek a törvényesség határait súrolják. A politikus reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elfogadott törvény javítani fogja a közbiztonságot.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.