MSZP: 1650 jelölés 150 politikusra
Az MSZP jelölőbizottságához összesen 150 személyre 1650 jelölés érkezett, amely alapján a testület több tucat politikust hallgat meg vasárnap és szerdán - közölte Simon Gábor a választmány ülése utáni szombati sajtótájékoztatón.
A választmányi elnök elmondta: a rendkívüli kongresszus július 10-én lesz az Európai Kongresszusi Központban, Budapesten. Simon Gábor emlékeztetett arra: a kongresszus nemcsak a tisztújítással foglalkozik, hanem az ellenzéki stratégia meghatározásával is.
A dokumentum - amit a kongresszuson elfogadnak majd - fontos eleme lesz majd többek között az értékelés, és szó lesz benne az alapértékekről, a baloldaliságról, valamint az erkölcsi önvédelmi rendszer megerősítéséről. Hangsúlyozta: az MSZP-nek meg kell tanulnia, hogy felelős kormánypártból felelős ellenzéki párttá váljon. Egy jó minőségű ellenzéki párt ellenzékből is tudja az országot építeni - tette hozzá.
A választmányi elnök bejelentette: dokumentumban rögzítették, nem engedik, hogy ledöntsék Károlyi Mihály szobrát, és kiállnak eszmeisége mellett. Kitért arra: a választmány az önkormányzati választással kapcsolatban elfogadta azt a politikai megállapodást, amelyet a jelölteknek alá kell írniuk. Ez tartalmazza egyebek mellett azt, hogy a jelöltek megválasztásuk esetén nettó tiszteletdíjuk 15 százalékát befizetik az MSZP kasszájába.
Kérdésre válaszolva beszámolt arról: a pártelnöki posztra nemcsak Mesterházy Attila kapott jelölést, de a jelöltek közül eddig ő az egyetlen, aki bejelentette, hogy vállalná is a posztot. Az MTI úgy tudja, a választmányi ülésen szimpátiaszavazás volt a testület jelenlegi elnöke mellett. A posztra több más politikus is kapott jelölést az elmúlt napokban.