2010. június. 20. 10:54 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 20. 10:58 Itthon

Csongrádnál már apad a Tisza

Csongrádnál bár nagyon lassan, de megindult a Tisza apadása, a folyó vízszintje három-négy centimétert csökkent a korábbi napok 867 centiméteres maximumához képest, Szegednél azonban még a tetőzést várják – közölte az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ATIKÖVIZIG) ügyeletvezetője vasárnap az MTI-vel.

Mindszentnél a Tisza vízszintje 880, Szegednél 800 centiméter körül volt vasárnap délelőtt, a csongrádi megyeszékhelyen azonban néhány centimétert még emelkedhet a víz – mondta Priváczkyné Hajdu Zsuzsa.

A tetőzés Szegednél vasárnap estére várható, s nagyon lassú apadásra lehet számítani, amit akár meg is akaszthat a Maros vízhozam-emelkedése, ami az utóbbi napok csapadékos időjárása miatt alakulhat ki – tudatta a szakember.

A magas vízállás ellenére nem történt olyan árvízi esemény, amely komolyabb beavatkozást igényelt volna, a töltéseken azonban már megjelentek a csurgások, felázások. A gátakon 24 órás figyelőszolgálat van, az árvízi védekezésben 145 fő vesz részt.

Az Alsó-Tiszán a Hármas-Körös torkolata és az Algyői híd között harmad-, a híd és az országhatár között másodfokú készültség mellett védekeznek. A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a Hármas-Körös torkolati szakaszánál harmad-, a Maros-torkolatnál másodfokú készültség van érvényben. Az Alsó-Tiszán az eddigi legmagasabb vízállást 2006 áprilisában mérték: Mindszentnél 1062, Szegednél 1009 centimétert.

Az elmúlt napok kedvezőtlen időjárása miatt a belvízzel elöntött területek nagysága néhány ezer hektárral nőtt, jelenleg a becslések szerint mintegy 39,5 ezer hektár van víz alatt. Az igazgatóság illetékességi területén három településen másod-, hat helyen pedig elsőfokú helyi vízkár-elhárítási készültség van érvényben. A belvízi védekezésben 166 fő vesz részt – közölte az ügyeletvezető.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.