2010. június. 19. 12:18 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 19. 12:19 Itthon

A kormány 40 milliárd forintot zárolt

Negyvenmilliárd forintot zárolt a kormány a költségvetésben - hangzott el a Hír Televízióban szombat délelőtt. Az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

A Hír Tv összeállítása szerint ezt a negyvenmilliárd forintot a minisztériumoknak és állami hivataloknak kell összespórolniuk kiadásaik befagyasztásával. A kormányhatározat értelmében tilos meghosszabbítani vagy újrakötni a lejáró tanácsadói, illetve egyéb szellemi tevékenységre vonatkozó szerződéseket. Befagyasztották a bútorvásárlást, az informatikai eszközök és autók beszerzését, felfüggesztették a jutalmak kifizetését, továbbá előírják a hatályos szerződések felülvizsgálatát.

A minisztériumok többségének néhány milliárd forintot, míg a legtöbbet, 11 milliárd forintot, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kell megspórolnia. A határozat előírja, hogy a negyvenmilliárdon felül az önálló gazdálkodási intézményeknek is be kell fizetniük a büdzsébe, és meghatározza, hogy melyiknek mennyit. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől például ötmilliárd forintot várnak. A kormány utasította a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az állami vagyonról szóló előirányzatból húszmilliárd forintos megtakarítást érjen el.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.