2010. június. 07. 07:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 07. 07:49 Itthon

Késelés a VIII. kerületben

Életveszélyes sérülést szenvedett egy férfi, akit Budapesten egy lakásban késeltek meg - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Hétfő hajnalban két órakor riasztották a rendőröket, akik a helyszínen el is fogták a feltételezett tettest. Egyelőre annyit tudni, hogy a Diószegi utcai lakásban a két férfi valószínűleg összeveszett, és ennek kapcsán sebesítette meg életveszélyesen az egyik a másikat, az áldozatot a mentők kórházba szállították. A körülmények tisztázása folyamatban van.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.