2010. május. 31. 11:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 31. 11:57 Itthon

Varju László bejelentkezett a Pest megyei elnöki posztért

Vállalná a jelölést az MSZP megüresedő Pest megyei posztjára Varju László, a jelenlegi elnökhelyettes.

Varju László hétfőn az MTI-nek megerősítette, hogy Szabó Imre elnök a múlt pénteken tartott kibővített elnökségi ülésen bejelentette távozási szándékát posztjáról. Az elnökhelyettes közölte: vállalja a jelölést, ha erre felkérik. A június 25-ei tisztújítást megelőző jelölési folyamat most kezdődött el Pest megyében. 

A Pest megyei szocialistáknak elsősorban Budapest és a megye szétválasztásáért, valamint a vállalkozóknak ígért adócsökkentésért kell harcolniuk, hogy a dinamikusan fejlődő térség esetleges hanyatlását megakadályozzák - jelentette ki Varju László. 

Az elnökhelyettes azt mondta, tudja jól, hogy mik a legfontosabb teendők, mert 2006-ban az MSZP ugyanúgy a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy átalakítását, a fejlesztések gyorsítását, illetve a gazdasági életben fellelhető bürokrácia csökkentését jelölte meg elsődleges célokként, mint ahogy azt most kormányprogramjában a Fidesz teszi. "Ugyanazt kívánják elérni, amiben bennünket gátoltak" - közölte Varju László. 

A Népszabadság hétfőn ír arról, hogy Szabó Imre nem kíván ismét indulni az MSZP Pest megyei elnöki posztjáért. A lap úgy tudja, hogy a politikus a pártszervezéssel foglalkozó alelnök vagy elnökhelyettes kíván lenni, de egyes hírek szerint a pártigazgatói posztot is preferálja.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.