2010. május. 28. 10:09 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 28. 10:01 Itthon

Több mint 300-szor hívták a tűzoltókat a csütörtöki vihar miatt

Országosan 320 segélyhívás érkezett a tűzoltóságokhoz péntek reggelig az Észak-Magyarország felett csütörtökön átvonuló vihar miatt. Az előző héten Borsodban kialakult árvízhelyzet továbbra is 16 település mintegy százhatvan lakóházát veszélyezteti közvetlenül.

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint a legtöbb viharkár bejelentése Borsodból érkezett a hatóságokhoz, de a tűzoltóknak Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében is a szokásosnál több alkalommal kellett kárelhárítási - általában vízszivattyúzási - munkálatokhoz kivonulniuk. Bakonycsernye főutcáját csütörtökön is sártenger lepte el a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső miatt, itt az önkormányzat önerőből, segítségkérés nélkül takarította meg a közutat.

A Fejér megyében található Szák és Pusztavám településeken ugyanakkor a katasztrófavédelem munkatársai csak 500-500 homokzsák segítségével tudták megvédeni a lakóházakat az utcákat ellepő vízfolyásoktól - mondta a szóvivő. Hozzátette: Budaörsön a Présház utcában 4-5 köbméter föld csúszott meg a vihar következtében, a károk pontos felmérésére pénteken kerül sor.  Szentes György szerint az elmúlt hetek és napok árvíz- és viharkárai miatt országosan jelenleg is még 160, elsősorban borsodi lakhellyel rendelkező személyt kell ideiglenes szállásokon elhelyezni, de a kitelepítettek száma folyamatosan csökken a lakóépületek kiszáradásának és fertőtlenítésének előrehaladtával.

Hirdetés