2010. május. 26. 08:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. május. 26. 11:58 Itthon

Milliókkal támogat több médiumot a leköszönő Hiller

Egyik utolsó intézkedéseként Hiller István távozó oktatási és kulturális miniszter sok millió forintos támogatást ítélt oda több médiumnak áprilisban. Az egyik támogatott lap, a Hócipő alapítója, Farkasházy Tivadar nem érti, hogy ez miért téma.

A Nemzeti Kulturális Alap honlapján közzétett adatok szerint a Hócipő című lap ötmillió forintot kaphat a miniszteri keretből hat lapszám megjelentetésére. Az ATV-nek 20 millió forintot fizetnek a Reggeli jam című műsor kulturális blokkjának megvalósítására, különös tekintettel a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa rendezvényeinek bemutatására.

A Mozgó Világ című folyóirat 7 millió forintot kap idei lapszámainak megjelentetésére. A Pallas Páholy 3,5 millió forintot kap Hiller István miniszteri keretéből. Ebből az összegből fedezik a Halhatatlanok Társulata örökös tagjai lábnyomainak elhelyezését a budapesti Nagymező utcában, a "Pesti Broadwayn".

Farkasházy Tivadar Medgyessy Péter egykori kormányfővel
HVG

Négymillió forintot ítéltek oda egy Görgey Artúrról szóló történelmi dráma megírására. Görgey Gábor volt kulturális miniszter pedig 600 ezer forintot kapott Hiller István keretéből a Vadászszőnyeg című regényének hangoskönyvkénti kiadásáért.

A Hócipő "atyja", Farkasházy Tivadar indulatosan reagált a hvg.hu megkeresésére: nem érti, miért hívjuk - mondta. „A minőségi sajtót Nyugat-Európában is támogatják, ez történt a Hócipő esetében is, ebben semmi kivetnivaló nincs. Attól, hogy egy lap szatirikus, még kulturális tartalommal bír” - magyarázta. Az újságíró úgy fogalmazott: értetlenül áll a támadás előtt, miközben jobboldali médiumokra milliárdokat költenek állami pénzből, mégis őt érik támadások időről-időre. „A pénz, amit kaptunk 400-ad része a Heti Válasz alapítására költött kétmilliárdnak” – érvelt, hozzátéve: nem érti a figyelmet, őt nem pénzátadáson kapták rajta, csak támogatást kapott egy olyan lap, melynek "szerzőgárdájában szerepel Váncsa István, Lengyel László, Megyesi Gusztáv és haláláig Faludy György és Fejtő Ferenc".  

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?