2010. május. 21. 11:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 21. 11:01 Itthon

Keddig kell elszámolniuk a pártoknak a költségvetési támogatással

Keddig kell elszámolniuk a választásra fordítható költségvetési támogatás felhasználásáról az áprilisi országgyűlési választáson induló pártoknak és független jelölteknek.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény szerint "minden jelölőszervezet, amely a választásokon jelöltet állít, a jelöltállítással arányos központi költségvetési támogatásra jogosult. A független jelöltek a jelölőszervezetek jelöltjeivel azonos mértékű költségvetési támogatásban részesülnek".

A választáson induló jelöltek kampányára 100 millió forintot különített el az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) még januárban. Ezt az összeget a tavaszi országgyűlési választáson induló valamennyi jelölt között egyenlő arányban osztották fel, és ezt a költségvetési támogatást a jelöltek kizárólag kampánycéljaikra fordíthatták.

Az Országos Választási Bizottság április 2-án állapította meg a költségvetési támogatást, vagyis osztotta el az összesen 2049 jelölt között a 100 millió forintot; egy jelölt 48804 forint állami támogatást kapott a kampányához. A jogszabály szerint a költségvetési támogatás kizárólag dologi költségek fedezésére szolgál, a támogatás felhasználásáról a jelölőszervezeteknek és a független jelölteknek a választást követő 30 napon belül - május 25-éig - el kell számolniuk.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.