2010. május. 20. 13:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 20. 13:47 Itthon

Túl gyors a tempó a Jobbiknak

A Jobbik szerint az ellenzéki frakcióknak nincs elég idejük arra, hogy érdemben tanulmányozzák a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslatokat és az Országgyűlés olyan mennyiségben, illetve tempóban tárgyal javaslatokat, ami nem indokolt.

Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke kifogásolta, hogy emiatt bizonyos indítványokról még frakción belül sem tudnak döntéseket hozni.

Véleménye szerint természetes, hogy az új kormány törvényjavaslatokat terjeszt be, de emlékeztetett arra, hogy 1998-ban a Fidesz csak három jogszabálytervezetet nyújtott be a kabinet alakulása körüli időszakban.

Gyüre Csaba, az alkotmányügyi bizottság jobbikos alelnöke  ennek alátámasztására arról beszélt: előfordul, hogy a testület ülésén osztanak ki fontos jogszabályokat, és az ellenzéki pártok hiába kérik, hogy az indítványokat vegyék le a napirendről arra az időre, amíg azokat áttanulmányozzák azokat, a kormányzati többség szavazataival mégis elfogadják a javaslatokat.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.