Medián: a közvélemény kettesre értékeli a Bajnai-kormány tevékenységét
A közvélemény erős kettesre értékeli a távozó Bajnai-kormány tevékenységét - derül ki a Medián felméréséből. A legtöbben a "népnyúzó" döntésekre, közöttük a 13. havi nyugdíj megszüntetésére és a nyugdíjkorhatár emelésére emlékeznek az elmúlt év kormányzati intézkedései közül.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésben az olvasható, hogy a megkérdezettek egyharmada szerint felelősségteljesen, 58 százalékuk szerint azonban felelőtlenül kormányzott a Bajnai-kabinet. A válaszadóknak csak 29 százaléka véli úgy, hogy a kormány az ország érdekét tartotta szem előtt, 62 százalék szerint viszont kapkodás jellemezte tevékenységét. A megkérdezettek kétharmada annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány alapvetően pártérdeket képviselt, 83 százalék pedig felrótta, hogy nem lassította a munkanélküliség növekedését.
A Medián szerint a közvélemény egyértelmű kudarcnak tartja, hogy a kormány nem tudta elmagyarázni az embereknek, mit miért csinált; hogy elszabadult a korrupció, és nem csökkent a közpénzek elherdálása. A legtöbb megkérdezettnek a válságkezelés miatti életszínvonal-romlás jutott az eszébe a Bajnai-kormány neve hallatán, amikor a Medián kérdezőbiztosai arra kérték az embereket, említsenek olyan intézkedéseket, amelyek a távozó kabinethez kötődnek.
Az intézet munkatársai azt is kérték a válaszadóktól, hogy egy előre összeállított listából válasszák ki, a Bajnai-kormány mely intézkedéseiről hallottak és melyekről nem. A listában voltak megvalósult és meg nem valósult intézkedések is. A legtöbben a 13. havi nyugdíj megszüntetését, a nyugdíjkorhatár emelését, a kisforgalmú vasúti szárnyvonalak bezárását, valamint a 13. havi fizetés közszférabeli eltörlését említették. A megkérdezettek 45 százaléka hallott arról, hogy a kormány óvodákat és bölcsődéket épített. Itt valószínűleg sok embernek a Bajnai-kormány bölcsődei férőhely-bővítési programja jutott eszébe elsősorban. Ennél is többen - 64 százaléknyian - mondták, hogy hallottak arról az intézkedésről, hogy több rendőr legyen az utcán a közbiztonság megerősítésére.
Az összességében csak elégségesre osztályzott kormányzati tevékenység ellenére az elmúlt egy évben javult az emberek véleménye a kabinetről: a Bajnai-kormány teljesítményéről pozitívan nyilatkozók aránya 14-ről 21 százalékra emelkedett. A Medián felmérése arra is rámutat, hogy Gyurcsány Ferenc népszerűsége a miniszterelnöki posztról való távozásakor 15 százalékon állt, míg utódja kevésbé "használódott el": Bajnai Gordon a kezdeti 17 után 24 százalékos kedveltségi mutatóval vonulhat vissza. Ezzel szemben utódját, Orbán Viktort minden második ember pozitívan ítéli meg, míg valamivel kevesebb (minden negyedik) ember számára közömbös. Ugyanakkor amíg egy évvel ezelőtt tízből kilencen mondták, hogy szerintük rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, tízből nyolcan ma is úgy vélekednek - írja az intézet.
A felmérést március 25. és 31. között készítette a Medián az ország több mint száz településén véletlenszerűen kiválasztott ezerkétszáz felnőtt személyes megkérdezésével