2010. május. 14. 21:47 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 14. 22:14 Itthon

Őrizetbe vették Hagyó Miklóst és két társát

Őrizetbe vette a rendőrség Hagyó Miklóst, Horváth Évát és Lelovics Ottót kihallgatásukat követően, péntek késő este.

Az őrizetbe vételt megelőzően délután a rendőrség előállította és gyanúsítottként hallgatta ki Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben. Hagyót és két társát - egykori sajtófőnökét, Horváth Évát és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját - bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség mindhármuk esetében kezdeményezni fogja az előzetes letartóztatás elrendelését - közölte a BRFK.

Hagyó Miklóst a rendőrök azt követően állították elő, hogy letették esküjüket az új parlamenti képviselők.  Hagyónak – mivel nem került be az új Országgyűlésbe – megszűnt a mandátuma, így a mentelmi jog sem védi tovább. A szocialista politikus a párttagságát március 7-én felfüggesztette, lemondott XII. kerületi pártelnöki posztjáról is, de országgyűlési mandátumáról nem.

Az ügy részleteinek megismeréséhez olvassa el ezt megelőző cikkünket!

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.