2010. május. 13. 19:53 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 13. 19:54 Itthon

Lemondott a szentgyörgyvölgyi polgármester

A település ellehetetlenült anyagi helyzete, valamint a személyét ért támadások miatt lemondott a Zala megyei Szentgyörgyvölgy polgármestere - közölte csütörtökön a Zalai Hírlap online kiadása.

Gódor Mihály (független) lemondásáról szerdán tájékoztatta a község lakosságát azon a falugyűlésen, amit eredetileg azért hívott össze, hogy a helybélieket tájékoztassa a község nehéz, véleménye szerint egyre kilátástalanabbnak tűnő gazdasági helyzetéről.

A 439 lakosú Szentgyörgyvölgy csődközeli helyzetbe került, mert egy szociális otthont működtet, emiatt azonban 2010-től nem jogosult az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatására. A település több millió forintos állami juttatástól esik el és a hiányzó összeget nem tudják a térítési díjak emelésével pótolni.

Gódor Mihály a lapnak elmondta: a polgármesteri tisztségről való lemondásának két oka van: egyrészt a testületi tagok részéről több támadás is érte, másrészt a következő kormány figyelmének felkeltésére. Szerinte ugyanis a jelenlegi szabályozás "bünteti azokat az önkormányzatokat, amelyek önként vállalt feladatok révén próbálnak munkahelyet teremteni".

Az újság felidézi, hogy a szentgyörgyvölgyi képviselő-testület ebben a ciklusban több megszorító intézkedést is hozott. Bezárták az általános iskolát, megszüntették a Márokfölddel közösen fenntartott körjegyzőséget, a képviselők a tiszteletdíjukról, a polgármester a költségtérítéséről mondott le, továbbá megvonták az önkormányzati dolgozók cafetéria juttatásait is.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.