2010. április. 30. 16:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 30. 16:25 Itthon

Új időpontban lehetnek a helyhatósági választások

A jövőben az önkormányzati választások időpontja két országgyűlési választás közé essen - egyebek közt ez is szerepel abban a tizenkét pontos nyilatkozatban, amelyet az önkormányzati szövetségek elnökei fogalmaztak meg az új kormánnyal és az új összetételű országgyűléssel szembeni elvárásként Gödöllőn pénteken.

Az önkormányzati vezetők tanácskozásukat követő sajtótájékoztatón bejelentették: az újrakezdett párbeszéd alapjául is szolgáló tizenkét pontos "csomag" elvárásai között nagy hangsúllyal szerepel egyebek mellett az önkormányzati rendszer átalakításának, a folyamatos egyeztetésnek, a helyi adórendszer megváltoztatásának, illetve a polgármesteri jogállás megerősítésének igénye. 

Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke (Debrecen fideszes polgármestere) azt mondta: az elnökök egyik konkrét javaslata, hogy a jövőben az önkormányzati választások időpontja két országgyűlési választás félidejére essen. A hét önkormányzati szövetség vezetője által most aláírt dokumentumban kérik, hogy minden település és megye választhasson önkormányzatot, szabályozzák újra az állami és önkormányzati feladatellátást, a hatásköröket és a finanszírozás mértékét. Az érdekképviseleti szövetségek  ragaszkodnak a hatékony együttműködésen alapuló önkormányzati társulások fenntartásához, elvárják a helyi és központi adórendszer átalakítását, illetve a főváros és a kerületek egymáshoz való viszonyának újragondolását. Kósa Lajos azt mondta: ésszerűnek tartanák a helyi adók lehetőség szerinti helyben való beszedését, továbbá a jelenlegi pályázati rendszer radikális egyszerűsítését, a bürokrácia minimalizálását. 

A pénteken elfogadott 12 pontos csomagban az országgyűlési és az önkormányzati képviselők létszámának csökkentését is kérik a szövetségek elnökei. Kósa Lajos hangsúlyozta: a csökkentésnek differenciáltnak kell lennie, megszüntetve a jelenlegi aránytalanságokat. Példaként hozta fel, hogy míg a Fővárosi Önkormányzat létszáma 66 fő, addig a Pest megyeié 81, illetve, hogy míg a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzatban 46-an ülnek, addig a nagyobb lélekszámú Hajdú- Bihar Megyeiben csak 40-en. A „követeléscsomag” szerint indokolt a polgármesteri jogállás megerősítése, illetve az állami és önkormányzati vagyon egyenrangú kezelése - közölte Kósa Lajos, hozzátéve: a szövetségek rendszeres párbeszédet kívánnak folytatni az új kormánnyal, miközben változatlanul elkötelezettek az érdemi önkormányzati érdekképviselet mellett.

Az MTI érdeklődésére Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke elmondta, hogy a most nyilvánosságra hozott 12 pontot megküldik Orbán Viktornak, illetve az önkormányzatokért felelős leendő miniszternek. Gémesi szerint az érdekképviseletek javaslatairól a parlament alakuló ülését, illetve  az új kormány eskütételét követően, akár már nyár előtt megkezdődhet az érdemi egyeztetés. 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.