Gyanúsítottként hallgatják ki a MÁV Informatika vezetőjét
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatja ki a BRFK a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi és korábbi vezérigazgatóját - tudatta a rendőrség csütörtök délután.
A jelenleg is zajló kihallgatásokkal kapcsolatban a rendőrség azt közölte: a mostani vezérigazgatót 40 millió, a volt vezérigazgatót pedig 15 millió forint vagyoni hátrány okozásával gyanúsítják. A rendőrség - az ügyészség kijelölése alapján - tavaly november óta nyomoz a MÁV Informatika ügyében, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feljelentése nyomán. A nyomozók februárban házkutatást is tartottak a cég Krisztina körúti székházában. A rendőrség szerint a feljelentés és az eljárás eddigi adatai alapján az a gyanú merült fel, hogy a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi vezetőjének döntései, humánpolitikája, valamint a cég gazdálkodása jelentős kárt okozott a Zrt-nek és a MÁV-nak is.
Az eljárás során a nyomozók adatokat és információkat kértek a MÁV-tól, az Informatika Zrt-nél kötött egyes végkielégítésekkel, munkaszerződésekkel kapcsolatban. Várják továbbá a nyomozók a zrt. mintegy 20 céggel kötött tanácsadói szerződéseinek teljes dokumentációját. A rendőrség közléséből kiderül, hogy a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegte, amikor több munkavállalóval kötött oly módon munkaszerződést, hogy ők a valóságban munkát a MÁV Informatika Zrt.-nél nem végeztek. A vezérigazgató több céggel kötött fiktív megbízási szerződést, többek között az internetes jegyrendelés rendszerének megvalósítására, azonban a cég semmiféle munkát nem végzett, a leadott számlákat mégis kifizették.
A vezérigazgató és közvetlen munkatársai hivatalos útként számoltak el egy római konferencián való részvételt, de a konferenciát - a rendőrség közlése szerint - soha nem rendezték meg. A volt vezérigazgatót, a rendőrség közlése alapján azzal gyanúsítják, hogy a cég egykori vezérigazgatójaként vagyonkezelési kötelezettségét megszegve kötött megbízási keretszerződést egy gazdasági társasággal, de a bt. tényleges tevékenység nélkül vett fel több millió forintot.