Itthon MTI 2010. április. 12. 16:39

Orbán a hét közepéig gondolkozik, vitázik-e Mesterházyval

A Fidesz elnöke még gondolkozik azon, vitázzon-e Mesterházy Attilával. Azt mondta: most minden erejét az köti le, hogy minél nagyobb egység jöjjön létre a parlamentben.

Orbán Viktor hétfői budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a hét közepéig gondolkozik azon, vitázzon-e Mesterházy Attilával, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével. Kifejtette: korábban is pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, ha a két forduló között lesz még értelme, akkor készen áll a vitára.

Át kell gondolnom, van-e még értelme ennek a vitának, miről is fogunk vitatkozni - fogalmazott a Fidesz elnöke. Hozzátette: "a következő napokban minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legnagyobb egység jöjjön létre Magyarországon, ezért fogom járni az országot". 

Orbán Viktor kifejtette azért találkozik majd sok százezer emberrel, hogy rávegye, meggyőzze őket, érveket adjon ahhoz: ha minél nagyobb egységet hoz létre a Fidesz a magyar parlamentben, annál gyorsabb lesz a gazdasági kilábalás. "Minden erőmet ez köti le, a szóban forgó úr talán ráér utána is"  - fogalmazott.

Mesterházy Attila vasárnap éjjel, az választási eredményének ismeretében jelezte: bárhol, bármikor és bármilyen körülmények között várja Orbán Viktort egy miniszterelnök-jelölti vitára, a két párt programjának ütköztetésére.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.