2010. március. 30. 15:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 30. 15:13 Itthon

Tanárverés egy debreceni általános iskolában

A tanári figyelmeztetésre ütéssel válaszolt egy 14 éves lány egy debreceni általános iskolában tanórán kedd reggel; a tanulót a rendőrség előállította.

A debreceni Tégláskertben lévő egyik általános iskolából érkezett bejelentés arról, hogy az egyik 6. osztályos tanuló megverte a tanárát, majd távozott az iskolából. Az 52 éves földrajztanár a keddi második órán a lányt minősíthetetlen viselkedése miatt többször figyelmeztette, amikor pedig az igazgatóhoz vitelét helyezte kilátásba, a lány nekidobta tolltartóját, majd odalépett hozzá és arcul ütötte.

Míg a tanár a történteket jelentette az igazgatónak, addig a lány elhagyta az iskola épületét. A tanuló intézeti nevelt, akit a lakásotthonban talált meg a rendőrök, majd előállították. A szemtanúk meghallgatása folyamatban van. 

A debreceni rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekmény miatt indított nyomozást az ügyben. 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.