Kilenc országból közel 860-féle pálinkát neveztek be az idei gyulai pálinkafesztiválra
Kilenc országból 858 pálinka-, illetve gyümölcspárlatminta érkezett az április 17-én megrendezésre kerülő 11. nemzetközi kisüstipálinka-fesztiválra - közölte az MTI érdeklődésére a rendezvény ötletgazdája és szervezője.
Lovász Sándor elmondta: a szomszédos országok mellett érkezett például pálinka vagy gyümölcspárlat Ausztráliából, Örményországból, sőt még Kínából is. Az örmények például a borpárlatból készített Ararát brandyt nevezték be, míg a szomszédos Erdélyből több mint 70 mintát juttattak el Gyulára. A több mint 30 tagú nemzetközi szakmai zsűri március végén végzi el az "érzékszervi minősítést" Gyulán, majd ezt követően április 17-én tartják meg az ünnepélyes eredményhirdetést. A győztes pálinkát az idén is elhelyezik decemberben a III. Szent Miklós Pálinkaünnep keretében a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban felállított vitrinben.