2010. március. 24. 08:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 24. 07:56 Itthon

Korrupt rendőröket fogtak el kommandósok Békésben

Vesztegetés miatt folyat nyomozást két rendőr és egyikük barátnője ellen a Gyulai Nyomozó Ügyészség; a rendőröket kommandósok segítségével fogták el - írta a Békés Megyei Online (BEOL) kedden.

Az internetes portál beszámolója szerint a két rendőr, akik a gyulai határrendészeti kirendeltség munkatársai, még március 19-én igazoltattak Gyulán egy Csongrád megyei férfit. Megszondáztatták, majd közölték vele, hogy ittasan vezetett, ezért elvehetik a jogosítványát, vagy "üzleti alapon" is elrendezhetik az ügyet. Mivel a férfinál nem volt elég pénz, elkérték a telefonszámát és megkérdezték, mikor jön ismét Békés megyébe.

Ezt követően az egyik rendőr többször is felhívta a férfit a pénz átadásával kapcsolatban, majd hétfőre megbeszéltek egy találkozót Békéscsabára, ahová a rendőr a barátnőjét küldte el, aki átvette a vesztegetési pénzt.

A nyomozó ügyészség munkatársai tetten érték a nőt, a megyei főkapitányság kommandósai pedig elfogták a két rendőrt - írta a BEOL.

 

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.