2010. március. 12. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 12. 15:46 Itthon

Elfogadták a Fidesz választási programját

Elfogadta a Fidesz választási programját a párt országos választmánya pénteken.

Kövér László, a testület elnöke sajtótájékoztatón közölte: a választmányi ülés megerősítette a Nemzeti ügyek politikája című dokumentumot, amely a 2007-es Erős Magyarország című programra épül, és amelyet Orbán Viktor mutatott be a választmányi ülésen. Ez "a következő évtized kormányzati politikájának alapjait, kereteit foglalja össze".Kövér László azt mondta: "készen állunk a Fidesz történetének egyik legnagyobb kihívására", hangsúlyozva, a Fidesz készen áll, hogy lezárjon egy korszakot, és megnyisson egy újat.

 

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.