2010. március. 11. 12:01 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 11. 12:03 Itthon

Bokros Lajos: vészhelyzet van az országban

Bokros Lajos szerint vészhelyzet van az országban, a társadalomban, a gazdaságban, a politikában és az erkölcsben is. Az MDF 20 pontban foglalta össze az „okos állam” célkitűzéseit.

Az MDF miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarországnak a saját erejére kell támaszkodnia annak érdekében, hogy ki tudjon evickélni a válságból.

Véleménye szerint a válságból való kilábalás kulcsa az „okos állam”, amely, mint mondta, nem költ túl sokat a saját üzemi működésére, és nem korrupt, hanem tiszta kezű.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: a buta érzelmek, indulatok lesöprik Magyarországon azokat a programokat, melyek megmutatnák, van kiút a válságból.

A pártelnök – megrázva egy csengőt – azt kérte a választópolgároktól, hogy akinél még van ajánlószelvény, az juttassa el azt az MDF részére.

Szerinte egy nagyon jól szervezett össztűz indult a médiában az MDF ellen, ezért a párt az ajánlószelvények leadási határidejéig, azaz március 19-ig, kampányt indít "Csak azért is MDF" néven.

A sajtótájékoztatón részt vett még Herényi Károly elnökhelyettes, Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke, valamint a párt több képviselőjelöltje is; a politikusok kirakósból Magyarország térképére feltették az okos állam 20 pontját.

Az első elemet, amely a munkahelyteremtésről szólt, Bokros Lajos rakta fel a térképre. Az MDF a foglalkoztatási ráta 10 pontos emelését javasolja.

A következő elem a valódi közteherviselés nevet viselte, melynek kapcsán Viniczai Tibor elnökségi tag kiemelte: az „okos állam” kevesebb adót szed a vállalkozásoktól.

A felelős monetáris politika kirakódarabja független jegybankot és a forint stabilitását jelezte. A képviselőjelöltek tettek fel kirakót a minőségi közoktatás, a célzott segélyezési rendszer, és az innovatív állam témakörében is.

Csapody Miklós MDF-es képviselőjelölt a versenyt és a békét hangsúlyozta a szomszédos államokkal. A jelöltek szóltak az önálló önkormányzatok megteremtéséről is.

Dávid Ibolya a tiszta közéletről azt mondta: új párt- és kampányfinanszírozási törvényre van szükség. Feltették még a hatékony közszféra, az újjászülető egészségügy, a modern mezőgazdaság, a minőségi közszolgáltatások, a javuló közbiztonság, a nyitott és befogadó Magyarország, a fenntartható nyugdíjrendszer, a felelős környezet- és energiapolitika, valamint a minőségi felsőoktatás kirakóját.

Az utolsó elemet, felelős költségvetési politika néven Herényi Károly elnökhelyettes helyezte el Magyarország térképére. Bokros Lajos a sajtótájékoztató után újságíróknak cáfolta azt a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent információt, hogy visszalépne a miniszterelnök-jelöltségtől.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.