2010. március. 03. 18:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 03. 19:58 Itthon

Az MDF cáfolja, hogy nem tud listát állítani

Az MDF minden megyében és Budapesten területi listát állít, a gyűjtés félidejében felesleges a vészharangot kongatni - közölte az MDF azt követően, hogy az atv.hu ezzel ellentétes végkövetkeztetésű cikket adott közre.

A Magyar Demokrata Fórum ezúton tájékoztatja az ATV.hu – t, valamint az oldalnak név nélkül nyilatkozó, magát „fórumos politikusnak” nevező forrást, hogy az MDF minden megyében és Budapesten hamarosan területi listát fog állítani - írják szerdai közleményükben.

A megjelent információ egyetlen igazságtartalma, hogy a fővárosban valóban a vártnál nehezebben halad az ajánlószelvények gyűjtése. Miután azonban egyes pártok szinte sáskahadként tarolták le Budapestet, ezen józan ésszel nincs mit csodálkozni. Ugyanakkor a cédula-gyűjtési időszak félidejében járunk, így bő két héttel a leadási határidő előtt felesleges bárkinek is kongatnia a vészharangot - áll a közleményben.

Bokros Lajos és az MDF természetesen március 19-ig továbbra is várja mindazok ajánlószelvényét, akik támogatják az egyenes beszédre és a reformokra épülő politikát - írja a párt. 

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.