2010. március. 01. 09:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 01. 11:46 Itthon

Százmilliós fideszes mutyiról beszél az MSZP

Tavaly 55 millió, idén 49 millió forintot különített el a fideszes vezetésű Csongrád megyei önkormányzat a fideszes kötődésű szegedma.hu és a Déli Szó című lapok finanszírozására. Az ügyben az MSZP feljelentést tett.

Ahogy arról a Népszava beszámolt, két év alatt több mint százmillió forintot kapott a fideszes Oláh János által tulajdonolt lapcsalád a szintén fideszes vezetésű Csongrád megyei önkormányzattól.

A megyei vezetés még 2008 őszén döntött arról, kezdeményezi az önkormányzatot népszerűsítő kiadványok létrehozását, ám a Népszava információi szerint a közgyűléssel való egyeztetés nélkül, alig egy hónap múlva már azt jelentették be: inkább a szegedma.hu és a Déli Szó című lapok fejlesztését támogatják. A két portál ráadásul közbeszerzési eljárás nélkül jutott a több mint százmilliós támogatáshoz.

Az MSZP feljelentést tett és vizsgálóbizottság összehívását kezdeményezi az ügyben. A szocialisták szerint az önkormányzat nonprofit kft.-je bízza meg Oláh cégét, hogy végezzen szolgáltatásokat, s ebből a pénzből jelentetnek meg pártpolitikai kiadványokat, miközben a közbeszerzési eljárásokat is megsértik.

Megpróbáltuk elérni Magyar Annát, a megyei közgyűlés elnökét, de ő házon kívül volt.

 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.