2010. február. 19. 12:42 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 24. 18:35 Itthon

Vizsgálatot kér védence elfogásáról a Zrínyi rektorának ügyvédje

Védence elfogásának körülményei miatt a Fővárosi Főügyészséghez fordult Zamecsnik Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának ügyvédje.

Szabó János jogi képviselője az MTI-nek pénteken elmondta, azért fordult a főügyészséghez, hogy vizsgálják ki az elfogás körülményeit, így azt is: védence valóban ellenállást tanúsított-e az elfogása során, ahogy ezt a rendőri jelentés tartalmazza. Az előzetes letartóztatási indítványban a letartóztatás okaként ugyanis ezt jelölték meg, ugyanakkor az őrizetbe vételi határozatban ez nem szerepelt - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy védence azt mondta: semmilyen ellenállást nem tanúsított, "a rendőrök artikulálatlan üvöltéssel" berontottak az irodájába, a földre lökték, rátérdeltek a hátára és megbilincselték. A rektoron olyan erősen rögzítették a bilincset, hogy az megsértette a kezét is, majd a rendőrök két órán keresztül "nem találták a kulcsokat" - mondta Zamecsnik Péter. A bírói végzésben az olvasható, hogy a rektor passzív ellenállást tanúsított, ebben az esetben azonban egyáltalán nem indokolt ilyen erős rendőri bánásmódot alkalmazni - indokolta az ügyészséghez benyújtott kérését.

Az ilyen akciókról a rendőrségnek kötelező videofelvételt készítenie, ennek megvizsgálást is kéri Zamecsnik Péter. Az ügyvéd közlése szerint ezt a bíróságon jegyzőkönyvbe is mondta. Ez a vizsgálat a nyomozást nem befolyásolja - fűzte hozzá. Szabó János, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak, csütörtökön helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság. A nyomozók kedden tartottak házkutatást több helyen, így a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen is.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.