Más országokban a Zöld könyvhöz hasonló, iskolai szegregációról és nevelési-munkaerőpiaci problémákról szóló szakmai anyagról hónapokig tartó diskurzus folyik, idehaza azonban agyonhallgatták, s ez a veszély fenyegeti a Bölcsek Tanácsa által készített dolgozatot is - írja az Osztályfőnök.hu-n Schüttler Tamás.
Az érdektelenség, az agyonhallgatás okaira különböző magyarázatokat lehet találni, például azt, hogy a „kerekasztalt” az önmaga és mások által egyaránt lejáratott, politikailag elhasznált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hívta életre, s a kutatók-fejlesztők munkáját a hitelét vesztett kormány koordinálta, finanszírozta, sőt magát az elemzést is a Miniszterelnöki Hivatal jelentette meg és tette fel honlapjára - írja a cikk szerzője.
Most ismét kísért a veszély, hogy felülről, kívülről osztott bölcsesség gyanánt szemlél majd a közvélemény s persze a pedagógusszakma is, egy nagyon értékes, bölcs, szemléletében egyszerre konzervatív, ugyanakkor sok tekintetben előremutatóan új gondolatokat tartalmazó dokumentumot, amelyet a Sólyom László köztársasági elnök által életre hívott Bölcsek Tanácsa dolgozott ki számos jeles szakértő segítségével.
Pedig a vitaanyag egyik legfontosabb gondolati magva az iskola s benne a pedagógus értékközvetítő szerepének hangsúlyozása, annak kimondása, hogy az értékválság kezelésében, a társadalom morális hanyatlásának megfordításában milyen fontos szerep hárul a pedagógusra.