2010. február. 05. 14:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 05. 13:56 Itthon

Öttagú rablóbandát fogtak el Komárom-Esztergom megyében

Tizenhét rendbeli bűncselekménnyel, ezen belül négy csoportos rablás elkövetésével gyanúsítanak a rendőrök egy ötfős csoportot, amelynek tagjait a napokban fogták el - közölték a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján, Tatabányán.

A tettesek különböző cégek, irodaházak telephelyeire törtek be. A jelenlegi adatok szerint lopással csaknem 14,5 milliós, rongálással pedig 2 milliós kárt okoztak. Több esetben megkötözték a biztonsági őrt vagy az alkalmazottat. Az elkövetők brutalitását hangfelvétellel támasztották alá a sajtótájékoztatón. Gorgosilits Fábián megyei rendőr-főkapitány úgy fogalmazott: a csoport tagjai "mindent romboltak, amit csak bírtak".
  
A bűncselekmény-sorozat tavaly ősszel kezdődött. A rablásokat, betöréses lopásokat a tettesek négy megyében - Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Pest - követték el. A legutóbbi bűncselekmény helyszínét öt napon belül kétszer "keresték fel" az elkövetők, akiket összehangolt akció keretében sikerült elfogni keddre virradó éjszaka.     A nyomozás során a Komárom-Esztergom megyei rendőrök együttműködtek a Győr-Moson-Sopron megyei kapitányság munkatársaival. A nyomozók szerint nem kizárt, hogy a bűncselekmények kapcsán a szomszédos országok is érintettek, ezért a határon túli rendőrséggel is fel kívánják venni a kapcsolatot.
  
A tettesek 33-47 év közötti komáromi lakosok, akik "családi vállalkozás" keretében, megélhetési céllal követték el a bűncselekményeket. Gorgosilits Fábián közlése szerint a betörések előtt profi módon feltérképezték a terepet, információt gyűjtöttek. A gyanúsítottak közül hárman előzetes letartóztatásba kerültek, egy nő házi őrizetben van. Ötödik társuk elfogásáról a sajtótájékoztató alatt értesült a megyei rendőr-főkapitányság vezetője. A bűncselekmény elkövetőit 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.


Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.