"A jelenlegi kapitalizmus csikorogva működik"
Milyennek látja a válságkezelést a gazdaságpszichológus, és mit hiányol a kormány bizalomerősítő intézkedéseinek sorából? Garai Lászlóval tudásról, identitásról, jobb- és baloldal jövőképéről beszélgettünk.
hvg.hu: Először 2008-ban októberében beszélgettünk. Akkor tudatosult a magyar társadalomban, hogy baj van. Elégedett azzal, ami az elmúlt több mint egy évben történt?
Garai László: Amit a jelenlegi szakértői kormány, s a válság kitörése után rövid ideig még hatalmon volt Gyurcsány-kormány csinált, az a legegyértelműbb megnyilvánulása egy neoliberális gondolatrendszernek. Az emberrel mint a gazdaság működésének meghatározó tényezőjével nem foglalkozik igazán. Pedig Andor László, Magyarország EU-biztos jelöltje fontos dolgot fogalmazott meg ezzel kapcsolatban nemrég. Azt kérdezte tőle Bokros Lajos – mint a szociális és foglalkoztatási ügyek jövendőbeli biztosától –, nem tart-e attól, hogy a két terület összeférhetetlen, s az egyik premizálása pénzt von el a másiktól, vagyis ha a foglalkoztatás ügyét karolja fel, akkor a szociális ellátásra jut kevesebb, és ugyanez igaz fordítva is. Erre Andor László nagyon okosan úgy válaszolt, hogy a kettőnek a különválasztása megszüntethető, ha az embert mint emberi tőkét kezeljük. És itt rávilágított Theodore Schultz már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott – fenntartható igazságnak bizonyult – gondolatára: az emberi erőforrásra fordított pénz jó hatással van a gazdaság működésére.
A válságból kilábaló amerikai politika a roosevelti New Deal idején például komoly erőforrásokat csoportosított erre a területre, s az azóta is sokszor emlegetett sikerének fő oka az volt, hogy az emberre való ráfordítást emberi tőkébe való beruházásként kezdte kezelni. Kiderült, hogy az oktatásra fordított összegek egyértelműen megmutatkoznak a GDP növekedésében. A válságok természetük szerint nem változnak, s Schultz gondolatáról ma sem szabadna megfeledkezni. A jelenlegi helyzetről viszont csak annyit mondhatok: amennyi enélkül, egy neoliberális gazdaságpolitika keretei között kezelhető – s tisztán annak szemszögéből vizsgáljuk az eredményességet –, akkor persze elégedettek lehetünk.
© Stiller Ákos |
hvg.hu: A bizalomerősítő intézkedések fontosságát is mantraként emlegették-emlegetik a szakemberek. Ugyanakkor pszichológiai alapvetés: attól függ, hogy elfogadjuk-e a közölt információt, hogy ki a közlő. Helyreállt a bizalom a társadalom, a gazdasági élet szereplői között?
G. L.: Javulnak a gazdasági mutatók, a bizalom tehát alakul. Az új kormány elérte, hogy az üzleti világ egy része elfelejtette, amit az előző kormány terhére róttak Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde után. Amennyire egy ortodox módon neoliberális politika esetén lehet, annyira helyreállt a társadalom, a gazdasági élet szereplőinek bizalma.
hvg.hu: Azt írja Globális rendszerváltás? című könyvében, hogy időről-időre változik, éppen mi mentén alakul ki a politikai hovatartozás. Van, amikor az a meghatározó, hogy jobb- vagy baloldaliak vagyunk-e, máskor viszont a szélsőség vagy mértékletesség dimenziói a döntőek. A magyar társadalom számára most melyik a lényegesebb?
G. L.: Amikor a Nizzai Egyetemen tanítottam, egy francia diákom, amikor társai arról csevegtek egy laza hangulatú esti beszélgetésben, hogy melyikük hova tartozik a politikai palettán, kijelentette: ő a szélsőséges középhez sorolja magát. Akkor nevettünk rajta, de néhány éve megértettem, mit is jelent ez. Magyarországon pár évvel ezelőtt egy országosan tévéközvetített sikeres Fidesz-gyűlés lelkesült hangulatában azzal a felszólítással zárták az összejövetelt, hogy a kokárdakitűzés – amely száz évnél is hosszabb idő óta az egész nemzet számára a forradalmára való emlékezést szimbolizálta – legyen az ő táborukhoz való tartozás szimbóluma. Ezzel rohamossá lett a társadalom kettéhasadása. Valaki úgy fogalmazott, s ennek egyre többen éreztük evidenciáját, hogy amolyan hideg polgárháború alakult ki. Ebből viszont sokaknak már elege van. Ha fellép egy olyan identitást kínáló erő, amely egy „szélsőséges közép” megoldását kínálja, az sikeres lehet. Addig is, amikor a jobb- vagy a baloldal értékeit akarjuk képviselni, ma már egyre többen a mértékletes-szélsőséges skálán helyezzük el magunkat, így választva el saját csoportunkat azoktól, akikkel nem akarunk közösséget vállalni.
hvg.hu: Az önmeghatározás, identitás tehát kulcsfontosságú. Nemcsak nekünk, de a hatalomra vágyó és országot igazgató politikusoknak is. Használhatják ezt arra, hogy gazdasági fellendülést sajtoljanak ki a nemzetből?
G. L.: Amikor a háború után feljöttek az emberek a pincéből, annak a szörnyűséges romhalmaznak a láttán, amely valamikor Budapest volt, a legtöbben úgy gondolták, hogy négy-öt évtized is szükséges lesz ahhoz, hogy újjáépüljenek a hidak a Dunán, s a város a maga működő gazdaságával. Ehhez képest 5-10 év elég volt az újjáépítésre. A világégés után ugyanis olyan négypárti koalíció jött létre, amelynek kapcsán azt gondolhatták az emberek, hogy ehhez több közük van, mint ahhoz a politizáláshoz, amely az elmúlt korszakot jellemezte. Ez a helyzet előállhat most is, a válság után. Ha ez sikerül, vagyis a létrejövő politikai rendet magukénak érzik az emberek, akkor az kimozdíthatja őket a mélypesszimizmusból, abból az állapotból, amikor a kézlegyintéshez sincs erejük, akaratuk. De az identitás azért ennél több. Nem tulajdonságokkal írható körül, hanem viszonyokban, összehasonlításokban érhető tetten, nyer értelmet. Tehát nem az számít, hogy X pártot felváltja Y párt, hanem az, hogy például – annak értelménél fogva, amiről az előbb beszéltünk – a szélsőséges gyűlölködőket felváltják olyan politikusok – akár ugyanabból a pártból érkeznek, akár a másikból, akár egy esetleges harmadikból –, akik el tudják magukról hitetni, hogy, példánknál maradva, egy „szélsőséges közép” pozícióján állnak.
hvg.hu: Akkor nincs is más teendője a politikai elitnek, mint szimpatikus értékeket kínálni?
G. L.: Az értékazonosulás vagy az értékelutasítás valóban fontos momentum lehet az identitás kialakításában. Ugyanakkor korábban az emberek, amikor liberálisok, konzervatívok, keresztények, szocialisták voltak, akkor tényleg értékeket választottak, és nem egy politikai vezető személye határozta meg, hogy minek is gondolják magukat. Nem vitás persze, hogy erre játszanak rá a pártok négyévente: minél szimpatikusabbnak tűnő, egyszerű válaszokat kínálnak, jól csengő értékeket kapcsolva hozzájuk.
hvg.hu: Van, aki ezt jobban csinálja, van, aki kevésbé. A jobboldali, konzervatív pártok most ügyesen kampányolnak baloldali értékekkel, míg a baloldal ügyetlenkedik és a túlélésre játszik.
G. L.: A francia forradalom értékei: a szabadság, az egyenlőség, a testvériségként nevesített szolidaritás voltak meghatározóak a baloldalon tevékenykedő pártok számára eddig. Ezek mostanság kiegészültek a biztonsággal is. Ezekből szemezgettek a pártok. A XIX. század folyamán a szabadság, a XX. század nagy részében az egyenlőség volt a „menő”. Idővel az is kiderült, hogy az egyik – sok esetben – csak a másik rovására valósítható meg. Amit aztán ezen belül a kormányzó pozícióba került szociáldemokrata pártok ügyesen megtaláltak a világháborúkat követő évtizedekben, az – talán nem is tudatosan alkalmazott – furfang volt: elkezdték tőkeként menedzselni a dolgozó embert, figyelmet és pénzt fordítottak rá. Ez nagyon okos és eredményes stratégiának bizonyult. Ha a dolgozó embert tőkeként menedzselik, a kormányzat képes összeilleszteni egymással a modernizáció érdekeit és a szocialista értékeket: egyfelől igazgatni a magát bővítetten újratermelő tőke lehető legjobb eloszlását a gyarapítandó anyagi tőke és az ugyancsak gyarapítandó emberi tőke között. Másfelől, jóléti államként gondoskodni a dolgozó emberről, anélkül, hogy ehhez elvonna eszközöket a termelés bővítésétől.
© Stiller Ákos |
De nem kevésbé fontos szociális identitást nyernem, amely éppúgy megalapozza a kompetenciát, mint az illetékességet, vagyis a társadalomtól kapott lehetőséget, hogy a feladattal foglalkozzak. Az új évszázad első közgazdasági Nobel-díját annak felfedezéséért kapta három tudós, hogy az emberi tőke ez utóbbi összetevője nem kevésbé fontos a gazdaság működésében, mint a már ismertek.
hvg.hu: Mi a teendő?
G. L.: Egy Identitásgazdaságtan című könyvben próbáltam nemrég megfogalmazni azokat az ajánlásokat, amelyekkel a gazdaságpszichológia ma hozzájárulhat a kérdés megválaszolásához. A diplomaszerzést, sőt, diplomahalmozást ma már nem elsősorban a tudásvágy, hanem az identitás-csinosítási kényszer generálja. Annak az illúzióját hordozza, hogy így olyan kompetenciát alapoz meg az illető, amellyel könnyebben boldogul az életben. Hogy ez a gyakorlatban hogyan történik, erre nézve a boldogulni szándékozó egyén is, meg a társadalom boldogulását szem előtt tartó állam is jóval kevesebbet tud, mint a tudás hasznosulásáról. Probléma például, hogy míg a tudásból éppúgy, mint a hagyományos jószágokból, minél több van, annál jobb, addig az identitással jóval bonyolultabb a helyzet. Az identitás csak akkor ér valamit, ha nem nagyüzemben gyártják, hanem valamilyen exkluzivitást ad a hordozójának – ekkor éri meg a társadalomnak és az egyénnek is a beruházás. Ezzel kellene valamit kezdenie például egy szociáldemokrata kormánynak, hogy újra alkalmazni tudja a szocdemek egykori „trükkjét”, vagyis az emberi tőkével való értő gazdálkodásnak egyesítését a dolgozó emberre való figyelemmel. Nem szabad kidobni a Schultz-féle tapasztalatot.
hvg.hu: Vagyis a hitelválságot orvosoljuk az emberi erőforrás képzésével?
G. L.: A válság okozta problémákra is igaz, hogy pusztán monetáris eszközökkel nem megoldhatók. Lenyűgöz Bokros Lajos kristálytiszta logikája, amikor levezeti, hogy milyen piaci intézkedések segíthetnek a helyzeten, s még inkább Békesi Lászlóé, aki emellett még azt is számon tartja, ami az emberi tőkével való gazdálkodásról korábbi felismerésekből tudható. A jelenlegi kapitalizmus azonban csikorogva működik, a pénzügyi szakemberek túlnyomó többsége csak a pénzügyi rendszerekben gondolkodik, már az is új felismerésnek számít, hogy a reálgazdaságot nem szabad figyelmen kívül hagyni. Annak tekintetbe vételét pedig, hogy e kettős szemponton túl ott van még az emberi tőkéé, legalább ideiglenesen, a válság idejére a legjobb szakemberek is hajlamosak felfüggeszteni. A tudástermelésre költeni kell – ezzel a korábbi felismeréssel való bíbelődéstől nemcsak az riaszt el, hogy a válság sürgető gondjai között most – úgy érezzük – sem idő, sem pénz nem jut rá, hanem az is, hogy amint a tudástermeléssel újra elkezdenénk törődni, azonnal gondolnunk kellene az identitáéstermelésre is.
Kovács Andrea
