2010. január. 15. 14:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 15. 14:36 Itthon

Sztrájk: az üzletek forgalma csökkent, a taxisoké nőtt

A BKV-sztrájk nem akadályozta a nagyobb kereskedelmi láncok munkatársainak munkába jutását: a Tescónál és a CBA-nál is igénybe vették a taxis cégek szolgáltatásait, továbbá saját buszokat indítottak, de az is gyakori volt, hogy a kollégák bevitték egymást dolgozni. A taxisok napi forgalma a sztrájk alatt duplájára emelkedett.

Mindkét társaságnál elmondták, hogy bár még nincs konkrét kimutatásuk, többlet költséget okozott a BKV sztrájkja. Hackl Mónika, a Tesco Global Áruházak Zrt. szóvivője elmondta, hogy egyebek mellett a szokottnál több saját buszt indítottak, átalakították a műszakokat, az áruházak igyekeznek rugalmasan működni.

A Tesco áruházaiban a sztrájk első két napján az átlagnál erősebb volt a forgalom, mára átlagosnak mondható - ismertette a szóvivő. Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője elmondta, hogy azoknál az üzleteknél, amelyeket elsősorban tömegközlekedési eszközökkel szoktak a vásárlók megközelíteni, 10 százalékot meghaladó mértékű forgalom-visszaesést mértek a sztrájk kezdetekor, mint egy évvel korábban. Hozzátette: a betérő vevők pedig kevesebbet vásárolnak, mint általában szoktak.

A taxisok forgalma viszont a duplájára növekedett a BKV-sztrájk alatt.  Dudás Zoltán, a Főtaxi taxi üzletágának igazgatója elmondta, hogy egy átlagos hétköznaphoz képest megduplázódott a forgalmuk, és továbbra is ugyanannyian rendelnek taxit, mint a sztrájk első napjaiban, így folyamatosan megerősített szolgálattal dolgoznak a rendkívüli helyzetben.

Sipeki József, a Tele5 Taxi ügyvezető igazgatója azt mondta: a szokásoshoz képest 40-50 százalékkal nőtt a napi forgalmuk. Annak ellenére, hogy még mindig sok a rendelés, már lehet érezni, hogy az egy munkahelyre járó kollegák összefognak, és megszervezik az eljutást munkahelyükre.

Medgyes Péter, a 6x6 Taxi marketing igazgatója is megerősítette, hogy a BKV-sztrájk óta a napi forgalmuk másfél-kétszerezésre emelkedett. Hangsúlyozta, hogy továbbra sem lankad az érdeklődés, taxis alvállalkozóik teljes erőbedobással dolgoznak.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.