Szívbeteg a férj, ezért az asszony rabolt Csepelen
Egy üllői házaspárt gyanúsít a rendőrség azzal, hogy kiraboltak egy csepeli takarékszövetkezetet; a gyanúsítottakat 12 óra alatt sikerült elfogni - olvasható a rendőrség honlapjára szerdán feltett közleményben.
A közlemény szerint a nyomozók megállapították, hogy amíg a házaspár 38 éves női tagja kedden fegyverrel kirabolta a pénzintézetet, 50 éves férje az autóval a közelben várta, majd együtt menekültek el a helyszínről.
Az elkövetők 15 éves gyereke elmondta a rendőröknek, hogy édesapja kérésére ő rejtette el a szomszéd ház padlásán a bűncselekményből származó készpénz egy részét, a másik részét pedig a kertben álló fára kötötte fel egy zacskóban.
A nő a nyomozóknak azt mondta, hogy azért nem a férje ment be a bankba, mert szívbeteg, és tartottak attól, hogy a nagy izgalom miatt nem tudja a rablást végrehajtani - áll a közleményben. A rabláshoz használt fegyvert és a több százezer forintnyi zsákmányt megtalálta a rendőrség, amely indítványozza a házaspár előzetes letartóztatást - áll a közleményben.