2010. január. 05. 13:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 05. 13:46 Itthon

Fellélegezhet a Fenyő-gyilkosság megrendelője?

Tudni lehet, kik voltak a Fenyő-gyilkosság megrendelői – állítja nemrég megjelent könyvében a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával megszállottan foglalkozó Kovács Lajos, a Nemzeti Nyomozóiroda úgynevezett „döglött ügyek” osztályának tanácsadója. Azaz csak volt tanácsadója, miután a nyugalmazott rendőr ezredesnek nem hosszabbították meg a szerződését, így a megoldatlan bűnügyektől, köztük a Fenyő-ügytől is búcsút mondhat.

„A Fenyő-ügyben négy év folyamatos, szöszölős, alkudozásokkal és kudarcokkal övezett-tarkított, de eltökélt nyomozása után egészen pontosan tudni lehet a történtek lényegét, a bűntett hátterét, és a gyanúsításokra, a vádemelésre csak azért nem kerülhetett sor, mert a szereplők több szempontból prominens személyisége miatt az ügyészség képviselői - nagyon helyesen - nem adták hozzájárulásukat, engedélyüket, csak abban az esetben tették volna ezt, ha valamilyen, legalább egy közvetlen tárgyi bizonyítékot produkálunk a közvetettek meggyőző láncolatához. A detektívek istene - a szerencse - viszont ez esetben elpártolni látszott tőlünk. Hiába tudsz valamit, ha nem tudod bizonyítani” - írja Kovács Lajos A Mór megtette című, közelmúltban megjelent könyvében.

Kovács a köznyelven „döglött ügyek” osztályát vezette 1998-tól 2006-ig. Rá két évre visszahívták, hogy tanácsadóként segítse az osztályt, ám 2010-től már nem számítanak a munkájára. Az MTI-nek ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a döntés hátterében A Mór megtette című könyve állhat. Megkerestük Kovács Lajost, aki nem kívánt nyilatkozni távozásáról, de annyit elárult: bár a Fenyő-ügy sok más ügyhöz hasonlóan az irattárba kerül, a „döglött osztályon” dolgozó nyomozók továbbra is nyitva tartják a fülüket. Amíg nem évül el az ügy - ez nagyjából 10-15 év - addig van esély arra, hogy a tettesek kézre kerülnek.

A Fenyő-gyilkosság mellett egyébként közel kétszáz felderítetlenül lezárt emberölési ügy hever a rendőrségi irattárakban, a „döglött ügyek” osztályán dolgozó nyomozók ezeket veszik elő időről-időre, hogy újabb bizonyítékokat, adatokat keresve közelebb jussanak a megfejtéshez. 

A Vico Rt. tulajdonosaként 15 milliárdos vagyonnal rendelkező Fenyő Jánost 1998. február 11-én gyilkolta meg egy ismeretlen fegyveres Budapesten, amikor a vállalkozó autójával egy piros lámpánál várakozott. A tettes elmenekült a helyszínről. A rendőrség négy évvel később lezárta a nyomozást, de 2004-ben az NNI újra nyomozni kezdett, miután állítólag új információkra bukkantak. Sőt, 2005-ben az ORFK akkori szóvivője, Garamvölgyi László azt állította, hogy a végéhez ért a nyomozás és a tetteseket hamarosan meg tudják nevezni, sőt, a felbujtót is ismerik, de "ott a bizonyítás kissé problémás".
Hirdetés