2009. október. 24. 11:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 24. 11:04 Itthon

A Fidesz várja Bajnai válaszait

Sajtóhírek szerint fantomberuházás élére nevezett ki miniszterelnöki megbízottat Bajnai Gordon.


A Kormányszóvivői Iroda október 5-i közleményében az áll: a miniszterelnök az MSZP-s Alföldi Albertet bízta meg az indiai TATA Consultancy Services cég kalocsai beruházásának koordinálásával. Két héttel később kiderült, az informatikai fejlesztésekben érdekelt társaság számára Kalocsa nem célterület, az igazi beruházó a TATA Motors autógyár. A közel 40 cégből álló konglomerátum két tagját összekeverték a Kormányszóvivői Irodán.

Sajtóinformációk szerint azonban a TATA Motors sem tervez 3-5 éven belül újabb beruházást Kelet-Európában. Bár hetek óta lehet tudni, hogy valami nem stimmel a miniszterelnöki megbízotti kinevezés körül, a kormányszóvivő néhány napja megerősítette a személyi döntés hírét, és azt is hozzátette, hogy Alföldi Albert szocialista képviselő miniszteri megbízottként a beosztásának megfelelő juttatásokat kapja. Bajnai Gordonnak azonnal magyarázatot kell adnia arra: milyen céllal, milyen indokok alapján nevezett ki miniszterelnöki megbízottat egy olyan feltételezett külföldi beruházás koordinálására, amiről senki nem tud. Milyen intézkedéseket tervez az MSZP-s képviselőt kinevező Bajnai Gordon most, hogy kiderült az újabb kormányzati baklövés? Tervez-e Bajnai Gordon politikai okokból más szocialista képviselőket is megbízni valamilyen ál-feladattal, hogy nagyobb kedvvel szavazzák meg az MSZP-sek a brutális megszorításokat tartalmazó jövő évi költségvetést?

Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.