Álrendőrök loptak meg egy idős embert
Álrendőrök loptak meg egy idős asszonyt a lakásában Veszprémben, 160 ezer forintot vittek el tőle a tolvajok.
Négy férfi és egy nő kopogtatott be a Haszkovó utcai társasházban élő idős asszonyhoz még a karácsonyi ünnepek előtti napon, s azt közölték, hogy a rendőrségtől érkeztek, és nyomatékul egy igazolványt is felmutattak. Az idegenek azt adták elő jövetelük céljaiként, hogy meg kell vizsgálniuk a postás által kivitt pénzt, ugyanis azok a bankjegyek hamisak.
A sajtóügyeletes ismertetése szerint a nyugdíjas elővette a postai szelvényt és a nyugdíját is, a spórolt pénzével együtt. Az egyik férfi és a nő "megvizsgálta", majd sietve távoztak. Az idős ember a kiérkező igazi rendőröknek nem tudta megmondani, hogy milyen módon tüntethették el a pénzét a mappájából, csak a tényt közölte: eltűnt 160 ezer forintja - mondta a sajtóügyeletes.
Frankó Marianna hangsúlyozta: a rendőrség felhívja mindenki figyelmét arra, hogy a rendőrök soha nem vizsgálnak helyszíneken - így például lakásokban - bankjegyeket.