2009. december. 17. 07:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 17. 07:01 Itthon

Kezdődik a Sláger- és a Danubius-per

Ma kezdődnek a Fővárosi Bíróságon (FB) azok a perek, amelyekben a két országos kereskedelmi rádiós koncesszió birtokosa támadja azt az eljárást, amelyben a médiahatóság idén ősszel másoknak ítélte a két jogosultságot.

A júliusban kiírt pályázaton ugyanis nem ők szerepeltek a legjobban, így a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el a következő hét évre.

A frekvenciadöntés módja miatt lemondott tisztségéről Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, aki szerint érvénytelennek kellett volna nyilvánítani a két, később nyertes pályázatot, a két korábbi nyertes pedig - amelyek 12 év után kényszerültek távozni az éterből -  bírósághoz fordultak.

Keresetük tartalmáról mindeddig nem kerültek nyilvánosságra részletek. Az FB honlapján olvasható tájékoztatásból az tudható meg: a Sláger Rádió Zrt. és a Danubius Rádió Zrt. is a pályázati kiírás szabályainak megsértését kérik megállapítani.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.