2009. november. 27. 14:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 27. 14:17 Itthon

Előzetesben a ScienNet ügyvezetője

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a ScienNet törzsvásárlói hálózatot működtető kft. ügyvezető igazgatóját – értesült a HavariaPress.

A bíróság pénteken harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte Leinemann Zsoltot, akit a ScienNet International LLC gyanús tevékenységét feltáró nyomozás során vettek őrizetbe. A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága még a múlt héten indította meg azt a nyomozást, amit a Washingtonban bejegyzett ScienNet tevékenységével összefüggő különösen nagy adóhiányt okozó adócsalás gyanúja alapozott meg.

A hosszabb ideje folytatott előzetes adatgyűjtés eredményeként beszerzett bizonyítékok alapján megalapozódott az a gyanú hogy a cég adóbevallási és adó megfizetési kötelezettségének sehol, így Magyarországon sem tett eleget. A szerdán végrehajtott akció során a vámhatóság nyomozói számtalan adathordozót foglaltak le az ügyben. A bizonyítékok kiértékelése jelenleg is folyik, egyúttal a hatóság azt is vizsgálja, hogy más bűncselekmény, így különösen a csalás, sikkasztás, illetve piramisjáték szervezés megállapítható-e. A ScienNet International LLC bankszámláit zárolták.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.