2009. november. 20. 21:07 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 21. 09:10 Itthon

Nagy erőkkel vonult a rendőrség egy szélsőséges fórum helyszínére

Három embert állítottak elő a rendőrök abból a csepeli sörözőből, ahol az Új Magyar Gárda tartott lakossági fórumot. A rendőrség nagy erőket vetett be, a helyszínt lezárták - értesült a HavariaPress.

Két előállított emberrel szemben egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt, eggyel szemben pedig rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt indított eljárást a rendőrség. A mintegy háromszáz rendőr bevetésére - a rendőrség közlése szerint - azért volt szükség, mert a lakossági fórum helyszínén lévők közül többen meg akarták akadályozni, hogy a fórumnak helyet adó sörözőbe belépjenek az egyenruhások. Pénteken délután vonult a rendőrség a XXI. Kerületi Tihanyi utcába, ahol a feloszlatott Magyar Gárda után alapított szervezet, az Új Magyar gárda, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom tartott lakossági fórumot. A rohamrendőrök körülvették a sörözőt, a környéket pedig lezárták. Gyönge ellenállás után az egyenruhások behatoltak a szórakozóhelyre, majd mindenkit egyesével igazoltattak.
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.