2009. november. 17. 10:54 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 17. 11:09 Itthon

Kóka: a nagy pártok nem akarják az igazságot a Sláger-Danubius-ügyben

Kóka János szerint annak ellenére akarja a két, "feltételezések szerint érintett nagy párt eltussolni" a "Rádiógate"-ügyet, hogy a legfőbb ügyész hétfőn a parlamentben a liberális frakció által benyújtott interpellációra válaszolva bejelentette, hivatalból eljárást indít.

Az SZDSZ frakcióvezetője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében emlékeztet: a házbizottság múlt heti ülését követően levélben kérte Csiha Juditot, az alkotmányügyi bizottság elnökét, hogy sürgősséggel vegye a bizottság napirendjére a Sláger és a Danubius rádiók frekvenciájára kiírt ORTT-pályázat elbírálása során felmerült "egyes pártkötődések és háttéralkuk" szerepét vizsgáló bizottság felállításáról szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételéről szóló döntést.

Mostanra kiderült, hogy a bizottság csak november 30-i ülésére vette napirendre az indítványt. Csalódottan kell látnunk, hogy a parlamenti többség minden rendelkezésére álló időt kihasznál az időhúzásra, és kérésünkkel ellentétben a házszabály által biztosított 30 napos határidőt maximálisan kihasználva tűzi napirendre a Rádiógate-ügyet - írja Kóka János. Hozzáteszi: ezzel a lépéssel valószínűleg sikerül elérniük, hogy ebben a parlamenti ciklusban már nem indulhat parlamenti vizsgálat, az "érintett cégek nem mondhatják el, hogy kik zsarolták meg őket".

Ez a cinikus döntés azt üzeni a választóknak, egyik nagy párt sem érdekelt abban, hogy a vizsgálóbizottság segítségével a nyilvánosság is megismerhesse a politikai zsarolási botrány részleteit és politikai felelőseit - véli az SZDSZ-es honatya.

Az ORTT október 28-án meghozott döntése alapján az FM1 konzorcium nyerte el a nagyobbik, az Advenio Zrt. pedig a kisebbik vételkörzetű országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot a következő hét évre. Az előbbi hullámsáv, amelyen jelenleg a Sláger Rádió adása hallható, 81 százalékos lefedettséget biztosít, a lakosság 67 százalékát elérő másik frekvenciát november 18-ig a Danubius Rádió használja.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.