2009. november. 14. 12:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 14. 14:55 Itthon

Skaliczky Andrea az SZDSZ országos tanácsának elnöke

Skaliczky Andreát választották az SZDSZ országos tanácsának elnökévé a testület szombati ülésén. A párt elnöke bejelentette, hogy nem támogatják a költségvetést.

Az SZDSZ országos tanácsa nem támogatja a jövő évi költségvetést, és ezt javasolja a párt frakciójának is – jelentette be a testület szombati, budapesti ülését követően Retkes Attila, a párt elnöke. Indokként azt hozta fel, hogy a tervezett büdzsé rontana a mélyszegénységben élők, a munkanélküliek, a kis- és középvállalatok, valamint a települési önkormányzatok helyzetén. Véleménye szerint a tervezett makropálya nem lesz tartható.

Retkes Attila bejelentette, hogy az országos tanács Skaliczky Andreát, a párt egyik ügyvivőjét választotta a testület elnökévé. A sajtótájékoztatón részt vett Skaliczky Andrea 46 igen voksot kapott, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, míg ketten érvénytelen szavazatot adtak le. Az eredmény kapcsán a pártelnök úgy fogalmazott: eltűntek azok a belső hasadások, amelyek a párt életét nehezítették.

© MTI - Kollányi Péter

Az ügyvivő egyedüli jelölt volt a posztra. Skaliczky Andreának a párt alapszabálya értelmében feltehetően le kell majd mondania ügyvivői tisztségéről. Az SZDSZ országos tanácsának vezetői posztja azután üresedett meg, hogy Szent-Iványi Istvánt Magyarország szlovéniai nagykövetének jelölték. 

Az ülésen létrehozták a területi elnöki bizottságot. Ez a testület kifejezetten a megyei elnökök számára teremt konzultációs és javaslattételi lehetőséget. A pártelnök kitért arra is, hogy az ot megállapította, mind a párt alapszabálya, mind az SZDSZ Újratervezés című programja alkalmas arra, hogy azokat megtárgyalják a szabad demokraták december 12-i küldöttgyűlésén.
   
"Bármilyen kérdés érkezik a frakcióval kapcsolatban, arra nem kívánok válaszolni, mert számomra a párt a fontos" – mondta Retkes Attila arra az újságírói kérdésre, hogy mire számít, hány képviselő szavaz a büdzsé ellen. Hozzátette, nem kívánnak szankciókkal élni az igennel szavazó képviselőkkel szemben, mert "elég volt a belső vitákból".
   
A jövő évi országgyűlési választás kapcsán azt mondta, hogy a jelenlegi állás szerint önállóan akarják megmérettetni magukat. Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint egyes szabaddemokrata politikusok az MSZP listáján kaphatnának helyet, azt mondta: erről nincs tudomása, de nem is akar ezzel foglalkozni.
   
Retkes Attila egyúttal bejelentette, hogy Takács Gábor személyében önálló jelöltet állítottak a Józsefvárosban november 22-én esedékes időközi polgármester-választásra.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.