Frekvenciapályázat: Csiszár Jenő nem érti, mire fel a felháborodás
„Több mint 90 százalékban zenélnünk kell, a maradék időben pedig politikamentes, szórakoztató információt sugárzunk” – mondta a Heti Válasznak adott interjújában. Csiszár a Danubius frekvenciáján induló Class FM szakmai tanácsadója.
„Nehéz lenne az indulás reggelén úgy köszönteni a hallgatókat, hogy előtte vélt sérelmek miatt kígyót-békát kiabáltak az új tulajdonosokra” – mondta Csiszár Jenő a Sláger Rádió sztárműsorvezetőjére, a rádió „bezárása” ellen foggal-körömmel harcoló Bochkor Gáborra utalva. Csiszár közölte: nem törődik az ORTT-s pályázat politikai vitáival. „Mindenki tudja, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület pártok delegáltjaiból áll, ők hozzák a döntéseket a frekvenciákról” – mondta.
A Danubius és a Sláger műsorpolitikájával kapcsolatban azt mondta, a két rádió lehetett volna kicsivel bátrabb is. „Figyelhettek volna jobban arra, hogy 2009-ben mit csinálnak a világban rádió ürügyén. (…) Hogy 1994-ből csak azt a szerencsétlen Ace of Base-t lehet játszani, azt kikérem magamnak” – fogalmazott, hozzátéve: a megszűnő rádiókban azért hallott jó dolgokat is, s javasolta is azok átvételét a Class FM tulajdonosainak.
A Class FM közszolgálati tartalmáról elmondta: az ötperces hírekben napi kétszer 15 perces hírblokkot adnak majd. Szerinte a befektetők a saját pénzüket kockáztatják, s ha valamelyik politikai oldal érdekeit szolgálnák ki, rosszul járnának – felelte arra a kérdésre, hogy a Class FM-et a jobboldalhoz sorolják, a rádió és a Heti Válasz tulajdonosi köre ugyanis részben megegyezik.
Csiszár azt állítja, a Class FM-nél csak tanácsadó. „Hiányzik a mikrofon, de csak akkor csinálok műsort, ha beférek” – fogalmazott.